Lovak Alkalomra
Esküvőkre lovas hintó       Sétakocsikázás       Lovagoltatás       Lovasbemutatók
Kinn a szabadban együtt ver szíve lónak és lovasnak...
MENÜ

Kedves Érdeklődő!

 

Köszönöm családom nevében is, hogy figyelmével megtiszteli honlapunkat.

 

Családunk pár évvel ezelött részesült egy olyan élményben ami azóta gyökeresen megváltoztatta addigi életünket. Izabel nevű lányunk már régebben kedvelte a lovakat, mint szinte minden gyerek. A rajongása egyre erősebb lett és megszerette Sárikát, akihez minden nap el kellett vinnünk etetgetni, cirógatni és késöbb nyereggel együtt lovagolgatni. Míg egy napon azzal állt elő "mennyit kérhet a bácsi Sáriért?odaadom a zsebpénzem, csak vegyük meg."

Hozzánk került, amit azóta is áldunk.

Egy napon ismerősünk tanácsára elmentünk lónézőbe, bár eszünk ágában sem volt további állattal gyarapítani állományunkat, de Ő azt mondta nézzük legalább meg, mert léteznek lovak és fríz lovak, Sárit ismerve ezt nem hittük.

Oda értünk egy kedves holland hölgy otthonához aki megmutatta a számunkra ismeretlen fríz fajta képviselőit. Mondta, nyugodtan mennyünk be közéjük, hát az az érzés ami fogadott, leírhatatlan.

Számos csodaszép fekete hatalmas állat hosszú dús sörénnyel, bokaszőrzettel, farokkal és mind egytől-egyig kíváncsian bújósak, kedvesek, melegszívű, jámbor állatok, akiknek akár a lába között is bújkálhat az ember meg se mozdulnak.

Semmi rosszindulat, gonoszság nincs bennük.

Minden állatot kedvelünk és minden fajta lónak megvan a maga jó tulajdonsága, de számunkra és szerintem minden frízló tartó számára óriási a külömbség köztük. Bár a kivétel mindig erősíti a szabályt.

Szeretnénk, ha hozzájárulhatnánk minél több embernek hacsak pár percnyi öröm erejéig is e csodálatos állatok által okozott élménnyel, amit garantálom szívükbe zárnak örökre és szívesen emlékeznek vissza rá.

Szívesesn töltjük velük a szabadidőnket, amikor is:

 

  • lovagoltatást
  • sétakocsikázást
  • esküvői hintózást
  • lovasbemutatókat

vállalunk rendezvényeken, baráti összejöveteleken, céges bulikon.

 

Tisztelettel:

Szöllösi család:

Szöllösi Attila (apa)    Pék Judit (anya)   Szöllösi Izabel Mercédesz (lányunk)

 

Asztali nézet